Douglas Mawson 1911 és 1914 között vezetett Australasian Antarctic Expedition során vált az egyik legismertebb antarktiszi túlélőtörténet szereplőjévé. Az ausztrál geológus célja nem a Déli-sark meghódítása volt, hanem az addig feltérképezetlen antarktiszi partvidék tudományos feltárása. A Cape Denisonnál létesített bázisuk a világ egyik legszelesebb pontjára esett, ahol az orkánerejű szelek folyamatos kihívást jelentettek. 1912 decemberében a belső területek felderítése közben Belgrave Ninnis egy hóval borított hasadékba zuhant, magával rántva a szánt, a kutyákat és az élelmiszer nagy részét. Mawson és Xavier Mertz kénytelen volt visszafordulni, majd éhezés és A-vitamin-mérgezés miatt Mertz is meghalt, így Mawson egyedül folytatta az útját több száz kilométeren keresztül. Állapota súlyosan romlott: a lábáról levált a bőr, de lanolinos krémmel segítette a bőr regenerálódását, miközben továbbra is vezette a tudományos naplót. Végül néhány kilométerre a bázistól talált egy hóhalmot élelemmel és üzenettel, ahol megtudta, hogy a hajó, az Aurora, már elindult. Így újabb egy évet töltött az Antarktiszon, mielőtt hazatérhetett volna. Az expedíció tudományos eredményei kiterjedtek a geológiára, meteorológiára és földtani felfedezésekre, és Mawson később is visszatért az Antarktiszra.