A korongállatka, más néven placozo, az állatvilág egyik legegyszerűbb és legősibb tagja: nincs agya, izma, idegrendszere, csupán egy vékony sejtrétegből áll. Ennek ellenére a Stanford Egyetem kutatói megfigyelték, hogy ez az élőlény hogyan képes komplex, háromdimenziós alakzatokat formálni, mintha élő origami lenne. A mozgás hátterében nem központosított vezérlés áll, hanem a sejtek felületén található csillók önszerveződő, környezethez igazodó mozgása.

A csillók nemcsak passzívan rezegnek, hanem aktívan 'sétálnak' a felületen, húzva maguk után a sejtréteg részeit. Ez az összehangolt, de decentralizált mozgás okozza a test gyűrődését és hajtogatását. A folyamat nem előre meghatározott: a felület textúrája és a környezeti feltételek befolyásolják a hajtogatási mintákat. A felfedezés szerint tehát komplex forma kialakulhat egyszerű fizikai elvek és lokális kölcsönhatások alapján – anélkül, hogy idegrendszer vagy genetikai program irányítaná a folyamatot.

A kutatás a PNAS folyóiratban jelent meg, és széles hatással lehet a biológia mellett a lágy robotika és bioihletésű mérnöki tervezés területére is. Azt bizonyítja, hogy minimális szerkezettel is létrehozhatók adaptív, önformáló rendszerek – ami új perspektívát adhat az embriónális fejlődés és szervképződés megértéséhez is.