Egy szegedi fiatal rendező egyedül, csupán egy okostelefonnal készítette el tizenkét perces rövidfilmjét, amely most a Cannes-i Fesztiválon debütál. A film a városi magány és az emberi kapcsolatok halk pillanatairól szól, anélkül hogy arcról arcra találkozásnak kellene lennie. A rendező a Tisza-parti hangokat, a helyi kávézó légkörét és a város ritmusát használta dramaturgiai motorként, miközben tudatosan minimalista technikai megoldásokat alkalmazott.

A forgatás során napi tanulságokat írt le, hogy finomhangolja a következő nap munkáját. A film első bemutatása egy szegedi közösségi térben történt, kempingszékekkel és kölcsönzött projektorral – ott érezte először, hogy a csend is válasz lehet. A közönségi visszajelzések alapján a film hatása messze túlmutatott a technikai korláton.

A rendező nem a felszerelés erejét, hanem a nézőpont pontosságát hangsúlyozza: a helyi fények, a közeli arcok és a saját tapasztalat elég ahhoz, hogy egy erős mondanivaló szülessen. A film nem iparként, hanem személyes levélként érkezik – kicsiben kezdődött, de nagy visszhangra talált.