Egy klasszikus western nyitópár perce máig számít a filmtörténet egyik legbefolyásosabb jelenetének. A jelenet nem akcióból, hanem csendből, apró hangokból és mozdulatokból építi a feszültséget: három bérgyilkos várakozik egy elhagyatott vasútállomáson, miközben a por, a csikorgó malomkerék és egy szemtelen légy dominálja a képet. A rendezés és a hangtervezés szándékosan kerüli a hagyományos akciószerkezetet, így a néző testileg érzi a várakozás nyomását.

A jelenet fő alkotója, a zeneszerző mítoszként szerepel a filmvilágban, de itt a zene hosszú ideig hallgat. A harmonika hangja csak később tör be, mintha penge vágná a csendet – egyszerű, de hatásos. Ez a döntés hangsúlyozza, hogy a történet nem a gyorsaságról, hanem a múltbéli sebekről szól.

A nyitójelenet hatása tartós: rendezők és operatőrök ma is erre hivatkoznak, amikor a „kevesebb több” elvét alkalmazzák. A jelenet nemcsak a western műfaját újraértelmezi, hanem bemutatja, hogyan válhat a csend aktív narratív eszközzé. A magyar közönség sokszor tévében, fakó színekkel és fekete sávokkal látta először, mégis mély nyomot hagyott.